Találkozás A Szerelemmel (2004)

Egy nap, mikor dohos szobámban unatkoztam valaki bejött az ablakomon.

Én nem láttam, csupán éreztem jelenlétét.

Nevemet suttogta, ujjával bőrömet simogatta, ajkaimat lehelete súrolta,

Eljött értem a tavasz hírmondója.

Hozta a nagy hírt, hogy vár rám valaki ott, ahol kék az ég és zöld a mező.

Ahol vidámságról dalol a veréb, friss, hűvös levegőt rejt az erdő.

Ahol csak mi vagyunk ketten és nem háborgat minket senki ismeretlen.

Csak az állatok tévednének néha felénk és a nap meleg sugarainál tiszta vizű tóban fürödnénk.

Elindultam hát a láthatatlan ismeretlennel, kezembe karolt, s úgy vitt ki a messzi-messzi mezőre,

Végtelennek tűnő utamon rájöttem,hogy az ablakomon beosonó idegen neve: Szerelem.

Kiértem a csodás helyre és ott volt egy lány. A fűben feküdt,

Ám nem volt egyedül, mellette ült szerelme.

Hosszú utam nem ért semmit sem; gondoltam kétségbeesetten, csúfot űzött belőlem a Szerelem!

Térdre zuhantam és a füvet téptem, nem ér semmit az életem,

Nincs hitem, nincs szerelmem, a Halála az én hitvesem.

Még mindig tisztán emlékszem, hívtam a Halált, hogy szabadítson meg az élet gyötrelmétől,

De ekkor valaki megérintette hátulról a vállamat.

Megfordultam és egy gyönyörű lányt pillantottam meg, szemeimbe nézett, és azt mondta:

- Te vagy az, kire mindig is vártam.

Keblemben szívem lüktetett, felálltam és hozzá szóltam:

- Mióta csak létezem, Téged kereslek üres csendben és hazug szavak mögött.

   S most itt állok előtted erős akarattal, szívem mindjárt kiugrik helyéről,

   Tekintetem szemedbe mered s bár még nem tudom neved,

Azt viszont igen, hogy Te vagy az kire mindig is vártam. 

Szemébe ekkor könny szökött és hófehér arca kissé elpirult.

Közelebb léptem hozzá, megsimogattam fekete haját,

S Ő ekkor újra megszólalt:

- Ó, Kedves Idegen, elárulom neked nevem, Lunának hívnak.

   S benned, kedves ismeretlen, kit tisztelhetek?

Lunának hívják hát a jövendőbelimet; gondoltam magamba,

S szerelmes szavakkal ismét megszólaltam:

- Lestat vagyok, hogyha kérded. Messziről jöttem, hogy megtaláljam a szerelmemet.

   Azt a lányt, kinek arca hófehér s haja fekete, pont, mint Neked...

- Úgy hiszem egyforma mindkettőnk érzése.

   Vigyél el magaddal hazádba, kérlek, ne mondj nemet, Szeretlek!

Egymáshoz léptünk, egymás szemébe néztünk. Egyszerre mondtuk ki a szót: Szeretlek!

Ekkor ajkam ajkához ért, szívemben ismét fellángolt a szeretet.

Majd elindultunk kéz a kézben, Erdély szívébe...

A verset írta: Szabó Koppány (2004)

Tűnő Idő Tárlat IX.

Csucsa, Erdély. (2004-2012)

Csucsa, Erdély. (2004-2012)

Csucsa, Erdély. (2004-2012)

A fotókat készítette: Szabó Koppány

Alvó Nap (2003)

A Nap vakító fénye lassan elveszti erejét,

A sárga sugarak immáron vörössé válnak,

A vörös szín lassan kitölti az égbolt kék színét,

Lassan eltávozik a Nap.

A messzeségbe már kirajzolódik a Hold szürke alakja,

A Nap már teljesen eltűnt,

Csak a vörös sugarai látszanak,

Bár lassan, de sötétség borul az erdő mélyébe.

A Nap most más tájakat világít meg,

Rávilágít az Óceán vizére,

Sugarai áttörik a vizet,

Semmi sem állhat elébe.

A verset írta: Szabó Koppány (2003)

Atlantisz És Lemuria Koronázása (2008)

Körvonalak a felszínen,

Ősi hangok közelgő felemelkedésről beszélnek,

Mágikus kiáltások a tengerre özönlenek,

Régi idők legendái, Atlantisz és Lemuria; emelkedjetek!

Álomföld a hullámok alatt,

Mu Szigetének homályos képe az elmék elrejtett zugában marad,

Két kontinens, két álom; kérdéseimre a választ nem találom,

Homokdűnék zátonyán, a Neptunusz hullám-csapásán haldoklik Ámor.

Mu mítosszá vált története, Lemuria városa,

Haldokló embere nyugvó memóriájában szunnyadó kripta,

Atlantisz legendája,

Törekvő akarata feltűnik a mély, öreg Óceánon.

A verset írta: Szabó Koppány (2008)

A Hold Csónakja (2008)

Az éjbolt alatt, könnyedén siklik a Hold Csónakja,

Megnyerő hangulat,

A Nap egy új napra virrad.

Táncoló Holdsugár vezet keresztül az Éjszaka nyugalmán,

Elegáns hölgy arcát a fény fagyossá varázsolja,

Hajadon szűz, álmaimat kormányozza.

Az Értelem lelke könnyezik,

Idő-folyam áramlik, rajta úszik a Hold;

Héra és Siva, Luna és Aradia.

Vitorla, fantázia,

Az éjben és a nyugalomban,

A Hold csónakját kormányozza álmaim szigetén.

A verset írta: Szabó Koppány (2008)

Ismeretlen Állapot (2008)

Körülöttem mindenütt emberek,

De egyedül vagyok a tömegben,

Hegyeken - vizeken át vágtattam,

Kihez szívem húz, nem találtam.

Búskomorság, Halálvágy,

Ám Magányos szívemben a Remény ég tovább,

Vagy ne tegyem?

Mi értelme lenne, mit ér a Remény, ha nincs miért?

Ha eddig nem találtam a Sötétség Hercegnőjét,

Akkor ezután miért találnám meg?

Egyáltalán él-e?

Ki tudja...

Hallgassátok, a szívem hogy zenél,

Az a gyönyörű szimfonikus zene,

Sötét, gonosz, kétségbeesett,

Ám mégis csodaszép.

Mi történik velem?

Még soha nem voltam ilyen érzelgős,

Az eltorzulás...igen, biztos ez a megoldás!

A Féreg-gyermek eltávozik, hogy bebábozódjon,

Hogy idővel átváltozzon,

S kikel, mint gyönyörű Pillangó,

Amíg Féreg voltam, csak negatív érzéseim voltak.

De most Pillangó leszek,

S így csak pozitív érzéseim lesznek,

De ha ez így van,

Akkor miért tombol a szívemben az istentelen háború?

A verset írta: Szabó Koppány (2008)

Tűnő Idő Tárlat VIII.

Dés, Erdély. (2004-2012)

Dési református templom, Erdély (2003-2012)

Dés, Erdély. (2003-2012)

A fotókat készítette: Szabó Koppány

Mozdulatlan Liget (2006)

Sötét monda egyesül a festészettel, megmutatja nekem halálom,

Naplóm oldalait könnymocsok borítja el,

Fáradt és képtelen vagyok, álmaimat feladom,

A felelősség a létezésemért elporlad szívemben.

A színdarab elkészült,

A függöny örökké legördült…

Minden mesének hatása van,

Az összes orchidea elhervadt,

Elvesztem a saját világomban,

A jelen foglalkozik a mozdulatlan ligettel.

Verseim csekély értékűek, tűzre valók,

Az idő kifáraszt, az írást örökre abbahagyom…

A szomorú színész haldoklik,

A színpad hallgatásba temetkezik…

Amerre a farkasok bujkálnak,

A víz alatti holdnál,

A fehér-köves ösvény, menedékhely az ifjúságnak,

A csillagfényes óceán lagúnája.

Képes-e egy ember egy valós tényt nemzeni?

Vagy az idő próbára tesz, mikor eljön napjaink ódonsága,

S akkor az érintetlen, még nem létező gondolat megfogan.

A verset írta: Szabó Koppány (2006)

Tűnő Idő Tárlat VII.

Schell-udvarház, Szentdemeter, Erdély (2004-2012)

Schell-udvarház, Szentdemeter, Erdély (2004-2012)

Schell-udvarház, Szentdemeter, Erdély (2004-2012)

A fotókat készítette: Szabó Koppány

Randevú A Temetőben (2003)

Éjfélre beszéltük meg, nagyon hideg volt aznap este,

A szél minden fuvallatában ott volt a Halál,

De én mit sem törődve vele, tovább mentem.

Beléptem a temetőbe, a Halál szagát éreztem,

Ezernyi csillag világított az égbolton,

Olyan volt, mint az örök és elpusztíthatatlan kikelet,

A rémisztően nagy Telihold rám nevetett.

Valamilyen nagyon fura érzés hatalmába vett,

Mintha rengeteg ember lett volna körülöttem,

Megannyi reményvesztett, elvesztett Lélek;

Kérték Segítségemet!

De én mint sem törődve velük tovább indultam a temető mélyébe,

Hiszen ott várt rám Kedvesem,

Azt mondta, hogy a kápolna előtt vár rám,

A szívem hevesen elkezdett dobogni, nem hittem a szememnek,

Rémületemben kővé dermedtem.

A levegőben a Sátán arca jelent meg,

Gúnyosan reám nevetett,

S ahogy előjött, úgy tűnt el a semmibe,

S a távolból meghallottam Kedvesem kétségbeesett visítását.

Ott állt a Szerelmem,

Körülötte ott voltak a megannyi féregtestű Elveszett Lelkek,

Szerelmem a kezeit nyújtotta felém,

S valamit mondani akart, de nem értettem,

Ajkain nem jött ki egyetlen hang sem.

Szemeiből könnyek helyett vér csordult ki,

Majd fájdalmasan felordított,

Csakhogy torkán nem jött ki egy árva hang sem,

S a hasa hirtelen felszakadt,

Szellemek szálltak ki a testéből...

A verset írta: Szabó Koppány (2003)

Tűnő Idő Tárlat VI.

Báthory Erzsébet csejtei várának romjai I. (2004-2012)

Báthory Erzsébet csejtei várának romjai II. (2004-2011)

Báthory Erzsébet csejtei várának romjai III. (2004-2012)

A fotókat készítette: Szabó Koppány

Tűnő Idő Tárlat V.

Valahol Erdélyben I. (2006)

Valahol Erdélyben II. (2006-2012)

Valahol Erdélyben III. (2006)

A fotókat készítette: Szabó Koppány

A Kétségbeesett Nő (2003)

...Micsoda vad hely,

Asszony kétségbeesetten siratja elhunyt férjét,

S ráborul sírjára,

Még mindig nem fogta fel,

Hogy mogorva férje meghalt.

A temető mélyén,

A sápadt Hold alatt,

Isten nevét káromolva,

A Halál után sóvárogva,

Az imát mormolva,

Az öngyilkosságra gondolva,

S közben halott ura figyeli Őt a Mennyből,

Az asszony köténye alól elővesz egy kést,

És elvágja nyaki ütőerét,

S mint a Földön, úgy a Mennyben is eggyé válnak,

Örökké együtt maradnak...

A verset írta: Szabó Koppány (2003)

A Menyasszonyom Halála - Az Éjszakai Álarcosbál (2003)

Sűrű, sötét erdőben, egy menyasszony fut rémülten,

Fehér, hosszú ruhája koszos lesz a mocsokban,

Ékszerei megvillannak az éjszakában.

Farkasok tűnnek fel a semmiből,

S egy női visítástól hangos az erdő,

A fehér ruha fekete lett a kosztól és vörös a vértől,

Meghalt a menyasszonyom.

Belépek a kastélyomba, mely már a gyászolás vára,

Felveszem a díszes ruhámat,

S belépek az éjszakai álarcosbálba, mintha misem történt volna.

Odabent hangosan szól a zene,

Parfüm illat, rózsafüzérek díszítik a termet,

Mindenki oly boldog.

Észre sem veszik szomorúságom,

Tarka, színes ruhák; kék, zöld, piros,

Díszes ruhám csupa fekete, arcom sápadt, mint a Hold,

S az emberek arcát eltakarják a groteszk álarcok.

Nem bírom tovább és kirohanok a kastélyból, ki az erdőbe,

Ahol menyasszonyomat farkasok tépték szét,

Oh, milyen nyugodt az arckifejezése,

Mintha megtalálta volna az örök nyugalmat, a harmóniát...

Karomba veszem, s elindulok vele a szakadékhoz,

Hogy végső búcsút vegyek tőle,

Felértünk hát a szakadékhoz.

Milyen mélyen van, nem merem belehajítani a Kedvesem,

Pedig muszáj, ez a végső megoldás.

Ott lent, a mélyben egy kis folyó folyik nagy sebességgel,

Az majd elviszi őt jó messzire, Erdélybe...

A verset írta: Szabó Koppány (2003)

... Csak Álmodj Tovább (2002)

Az éjszaka világos a telihold fényétől,

Lassan, szaggatottan veszed a levegőt,

Egy féreg mászkál selymes bőrödön,

Az örökös rémálmok elmédben ismét alakot öltenek,

Álmaidban egy fura lény a főszereplő,

Hegyes karmai belevájódnak testedbe,

A fájdalom örök.

Körülötted ismeretlen emberek nevetnek,

A fura lény akaratod ellenére magáévá tesz,

Nem ember, nem állat, hanem maga a Sátán,

Szemei vörösen izzanak a sötétségben,

... Csak álmodj Kedvesem,

Csak álmodj tovább,

S hirtelen szemeid felnyílnak, és az álmod szertefoszlik.

Izzadtan ülsz fel véres ágyadban,

Azt hiszed, csak álmodtál,

De a sebek ott díszelegnek testeden,

S most már tudod, megfogantál,

A Sátán gyermekét hordod a szíved alatt,

Eladtad a Lelked,

Ne törődj vele, nem számít...csak álmodj tovább Kedvesem...

E vers "megszületését" a Rosemary Gyermeke című film inspirálta.

A verset írta: Szabó Koppány (2002)