Naplóm oldalait könnymocsok borítja el,
Fáradt és képtelen vagyok, álmaimat feladom,
A felelősség a létezésemért elporlad szívemben.
A színdarab elkészült,
A függöny örökké legördült…
Minden mesének hatása van,
Az összes orchidea elhervadt,
Elvesztem a saját világomban,
A jelen foglalkozik a mozdulatlan ligettel.
Verseim csekély értékűek, tűzre valók,
Az idő kifáraszt, az írást örökre abbahagyom…
A szomorú színész haldoklik,
A színpad hallgatásba temetkezik…
Amerre a farkasok bujkálnak,
A víz alatti holdnál,
A fehér-köves ösvény, menedékhely az ifjúságnak,
A csillagfényes óceán lagúnája.
Képes-e egy ember egy valós tényt nemzeni?
Vagy az idő próbára tesz, mikor eljön napjaink ódonsága,
S akkor az érintetlen, még nem létező gondolat megfogan.
A verset írta: Szabó Koppány (2006)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése