Keresztény Pandémia (2012)

Akiknek a hit fontos szerepet tölt be az életükben, ugorják át e verset.

S belépvén Éden kapuján, összedől a tudás, minden miben hittünk, csak egy csalfa árulás,

Megerőszakolván Ádámot és Évát, értelem s érzelem nélkül a szodómia oly messze száll, 

Golgota csúcsán a megfeszített Jézus Krisztus halkan sírdogál, nem nyugszik meg soha már,

Elé állok, arcába nézek; véres testébe nevetve újabb szegeket verek; egy pillanat volt talán,

Míg sajnálatot éreztem iránta, majd elszállt a sajnálat; döftem még, testén nyálam csordogált,

Agonizáló Krisztus, feltüzelő libidó, ajkát csókolom, harapdálom, vérét iszom; perverz vágy.  

Vasárnap délután, halk kántálás magasztal egy ócska szobrot… egyház: bazár; örök talány,

Misebor, egy falat kenyér… konfirmálj – ez adjon neked reményt, életed ettől jobb lesz tán?

Üres szavak, melyek elmédben megfogannak, hazug igék szerint éled napjaid…: hasztalan,

Tiszta lelkiismerettel egy hosszan tartó istentiszteleten a templom falát megszentségtelenítem,

Szennyes vágyaim kibontakoznak, apáca-vaginák forrósága perverzió birodalmába invitálnak,

Vigyorogva távozom, felemelt fejjel, miután egy gyóntatószékben maszturbáltam önfeledten.

Kilövellő sperma a Megfeszített lábán csordogál, kibicsaklott fantázia emeli Szodoma oltárát, 

Bűnbeesés… elbódító orgazmus rángatja a kereszten nyögdécselő homoszexuális Krisztust.

Nomina Sunt Odiosa… Zöldellő hegy tetején állok, körülöttem tenger, bal kezemben olajfaág,

Jobb kezemben egy halott galamb, a távolban bárka vár, Noé és családja vajon hazatalál?

Sivatagban várok, egy magányos fának csupasz ágára kötelet kötök, hol vagy Júdás?

Olyan boldog leszek, mikor kötelem nyakad köré simul! Árulás majd megbánás: megváltó halál!

A verset írta: Szabó Koppány (2012)

Memento Mori I.

Forrás: neon.hu

Alvó Hölgy (2010)

A hölgy alszik. Oh, mily szépséges álmok ringatják.

Néha tébolyult mártír, néha hajlott hátú boszorkány.

Katedrális padlásán antik, hömpölygő konstelláció-ábránd.

Egy forró vért ívó vámpír, hallgasd zokogó lelkének melankóliáját.

S ahogy szétszakad az éjszaka lepedője, lassan elmúlik a varázs,

Ajkáról vér csepeg, alvó hölgy fel nem ébred soha már.

A verset írta: Szabó Koppány (2010)

Tantalosz – Phrügia királya (2010)

Sziphülosz-hegy hatalmas sziklái alatt,

Ott tornyosul Tantalosz palotája,

Messziről észrevehető arany s drágakövek ragyogása,

Teteje úgy fénylik, mint a víz ingó felszínén táncoló napsugarak.

Gazdag színváltozat márványoszlopain,

Hasonlok, mint azokon a bíbor fellegeken,

Melyek a lemenő napot könnyezik.

Idővel ravaszsággá fajult Tantalosz bölcsessége.

Prométheusz követője, Zeuszt meglopta,

Mennyei ételt s italt lopott, halandóknak odaadta,

S utána… meghívta Zeuszt lakomára,

Arany serlegben bor szikrázik,

Ízletes étel hever Zeusz előtt, s Ő eszik,

Midőn a lakomának vége, Tantalosz elmondta,

Hogy a saját fiának, Pelopsznak a húsát tálalt fel neki.

S eljön a büntetés napja;

Sötét ország, melyben meghalt emberek lelkei bolyonganak,

Tantaloszt egy szép kertbe bezárják.

S kiknek sóvárgó ajka az örömök kelyhét nem érintheti,

A phrügiai Tantalosz kínjait szenvedik.

A verset írta: Szabó Koppány (2012)