Találkozás A Szerelemmel (2004)

Egy nap, mikor dohos szobámban unatkoztam valaki bejött az ablakomon.

Én nem láttam, csupán éreztem jelenlétét.

Nevemet suttogta, ujjával bőrömet simogatta, ajkaimat lehelete súrolta,

Eljött értem a tavasz hírmondója.

Hozta a nagy hírt, hogy vár rám valaki ott, ahol kék az ég és zöld a mező.

Ahol vidámságról dalol a veréb, friss, hűvös levegőt rejt az erdő.

Ahol csak mi vagyunk ketten és nem háborgat minket senki ismeretlen.

Csak az állatok tévednének néha felénk és a nap meleg sugarainál tiszta vizű tóban fürödnénk.

Elindultam hát a láthatatlan ismeretlennel, kezembe karolt, s úgy vitt ki a messzi-messzi mezőre,

Végtelennek tűnő utamon rájöttem,hogy az ablakomon beosonó idegen neve: Szerelem.

Kiértem a csodás helyre és ott volt egy lány. A fűben feküdt,

Ám nem volt egyedül, mellette ült szerelme.

Hosszú utam nem ért semmit sem; gondoltam kétségbeesetten, csúfot űzött belőlem a Szerelem!

Térdre zuhantam és a füvet téptem, nem ér semmit az életem,

Nincs hitem, nincs szerelmem, a Halála az én hitvesem.

Még mindig tisztán emlékszem, hívtam a Halált, hogy szabadítson meg az élet gyötrelmétől,

De ekkor valaki megérintette hátulról a vállamat.

Megfordultam és egy gyönyörű lányt pillantottam meg, szemeimbe nézett, és azt mondta:

- Te vagy az, kire mindig is vártam.

Keblemben szívem lüktetett, felálltam és hozzá szóltam:

- Mióta csak létezem, Téged kereslek üres csendben és hazug szavak mögött.

   S most itt állok előtted erős akarattal, szívem mindjárt kiugrik helyéről,

   Tekintetem szemedbe mered s bár még nem tudom neved,

Azt viszont igen, hogy Te vagy az kire mindig is vártam. 

Szemébe ekkor könny szökött és hófehér arca kissé elpirult.

Közelebb léptem hozzá, megsimogattam fekete haját,

S Ő ekkor újra megszólalt:

- Ó, Kedves Idegen, elárulom neked nevem, Lunának hívnak.

   S benned, kedves ismeretlen, kit tisztelhetek?

Lunának hívják hát a jövendőbelimet; gondoltam magamba,

S szerelmes szavakkal ismét megszólaltam:

- Lestat vagyok, hogyha kérded. Messziről jöttem, hogy megtaláljam a szerelmemet.

   Azt a lányt, kinek arca hófehér s haja fekete, pont, mint Neked...

- Úgy hiszem egyforma mindkettőnk érzése.

   Vigyél el magaddal hazádba, kérlek, ne mondj nemet, Szeretlek!

Egymáshoz léptünk, egymás szemébe néztünk. Egyszerre mondtuk ki a szót: Szeretlek!

Ekkor ajkam ajkához ért, szívemben ismét fellángolt a szeretet.

Majd elindultunk kéz a kézben, Erdély szívébe...

A verset írta: Szabó Koppány (2004)