Randevú A Temetőben (2003)

Éjfélre beszéltük meg, nagyon hideg volt aznap este,

A szél minden fuvallatában ott volt a Halál,

De én mit sem törődve vele, tovább mentem.

Beléptem a temetőbe, a Halál szagát éreztem,

Ezernyi csillag világított az égbolton,

Olyan volt, mint az örök és elpusztíthatatlan kikelet,

A rémisztően nagy Telihold rám nevetett.

Valamilyen nagyon fura érzés hatalmába vett,

Mintha rengeteg ember lett volna körülöttem,

Megannyi reményvesztett, elvesztett Lélek;

Kérték Segítségemet!

De én mint sem törődve velük tovább indultam a temető mélyébe,

Hiszen ott várt rám Kedvesem,

Azt mondta, hogy a kápolna előtt vár rám,

A szívem hevesen elkezdett dobogni, nem hittem a szememnek,

Rémületemben kővé dermedtem.

A levegőben a Sátán arca jelent meg,

Gúnyosan reám nevetett,

S ahogy előjött, úgy tűnt el a semmibe,

S a távolból meghallottam Kedvesem kétségbeesett visítását.

Ott állt a Szerelmem,

Körülötte ott voltak a megannyi féregtestű Elveszett Lelkek,

Szerelmem a kezeit nyújtotta felém,

S valamit mondani akart, de nem értettem,

Ajkain nem jött ki egyetlen hang sem.

Szemeiből könnyek helyett vér csordult ki,

Majd fájdalmasan felordított,

Csakhogy torkán nem jött ki egy árva hang sem,

S a hasa hirtelen felszakadt,

Szellemek szálltak ki a testéből...

A verset írta: Szabó Koppány (2003)