Szerelem-szőlő (2005)

Vigaszt keresve sétáltam le a partra,

Szemeimben a múlt gomolygó füstje járta fenséges táncát,

Nap-arcú apostolok imádságai a szélben szálltak,

S minden oly’ ködös… véget nem érő lélek-szerelem-válság,

Örökké tartó boldogság, el nem múló hamvasság – badarság,

Könnycseppek hullottak a patakba, növelve térfogatát.

Arcod emléke szívemet kínozza, csókod íze ajkamat mardossa,

Oh, mily nagy bűn a szerelem borának kelyhébe belekóstolni,

Csak isszuk és isszuk, s nem vesszük észre, mikor kiapad a gyönyör hordója,

Túl nagy az élvezet, a boldogság, elfelejtjük a szerelem szőlőjét újraérlelni,

Nem marad más hátra, mint pár csepp bor, utána pedig a keserű szerelem-szőlő.

Mely egy idő után befeketedik, elrohad, ha nem gondozzuk, nem érleljük,

Kihűl a szerelem, ahogy a bor veszti el a zamatát, s elhagyatottak leszünk,

Egyedül maradunk, mielőtt felébredünk, - és ha felébredünk?

Sorsunknak nem hiszünk, fáj a magány, melyet már oly rég elfelejtettünk,

Szerelem-borra szomjazunk, de kelyhünket a magány-iszap tölti újra


A verset írta: Szabó Koppány (2005)