A Magányos Gyászolás
Bólogat egy bús bagoly,
Lámpafénynél haldokol.
A gyertya kihuny csendben,
Csorgó viasz cseppen.
Koporsód mellett Angyal áll,
Arcán ezüst a Holdsugár.
Néma, sötét az éjszaka,
Gyászol a fenyőfák sora.
Egyedül én sírok könnyeket,
Érted szól a magányos gyászolás,
Hallod-e a magányos kántálást?
Ezer Világ Őre
…S meghalt az elveszett gyermek,
Kicsi gyertya a holtak közt.
Ezer Világ Őre,
Vigyáz a Lelkére…
Elveszett Érzések
Életet adnál az Életért, mindenért vagy Semmiért,
Szavak nélküli Esküért, mennyit adnál a Szerelemért, Becsületért és Hűségért?
Utam A Mélybe
Vándorút porán,
Csillagok nyomán,
Titkok rejtekében,
Holdfény erdejében,
Hol forrás hűs vize vár,
Arany levél őszbe száll,
Szellő karján éj dalol,
Halál Völgye vár valahol…
Valaki Megérkezett
Aszott hulla a fűben,
Ajkára finoman csókot lehelek,
Tovább sétálok,
Gyertyáktól fényes sírok mögött elbújok,
Nyikorgó temetőkapu halkan jelez:
Valaki megérkezett…
A Halandóság Kertje
Szoborbazárt szavak nélküli érzés, mely szívedben dobog szüntelen,
Néma kőszobor – mozdulatlan halandóság, üvöltő csönd mely végtelen.
Nyári emlék; ártatlan csókból eredendő szerelem beteljesülése,
Újra és újra feltüzelő kéj, átitatja elménk bujaságát, kéj, mely éréseidet átszabja,
Itt a jelen: elmállott fejfa, mely megkopott betűkkel a nevemet hordozza.
Az Élet Fája
Hideg északi szél szelíden megsimogatja, hatalmas, zöld leveli suhognak,
Lombkoronája felhők hasát csiklandozza, vastag ágai a magasba nyújtózkodnak,
Ott magaslik, a négy fal között, apró bokrok, mint alattvalók, törzséhez bújnak,
S ott állok én is előtte, fejem lehajtva, Én, az Élet Fájának szolgája…
Az Élet Álom
Belépni az álomsárkány palotájába,
Lábujjhegyen a közelébe osonni,
S miközben eltátja a száját, hogy felfaljon,
Megpróbálni visszagondolni,
Az élet szerelmes pillanataira,
Hogy minél szebb legyen az álom,
De… sosem sikerül – az álom gyorsan támad!
Túl gyorsan, s elszakít a boldog-meleg gondolatoktól,
Korábban kelj fel, ha szép álmokat akarsz!
…és még néhány gondolat
Tavaszrügy idején zöldellő erdő esőjében szaladtam,
Nyárforróság idején gótikus románc kertjének ösvénye ázott lábam alatt,
Őszhozó idején csípős szél ellen sűrű völgyek a takaróm,
Télvíz idején mécsvilágnál a zúzmarát meredten bámulóm.
A verseket írta: Szabó Koppány (2004-2009)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése