Paul McCartney Halott!

A Beatles 1966-os döntésének, miszerint ezután nem adnak több koncertet, legfontosabb hatása az volt, hogy a közönséget megfosztották hőseik iránti rajongásuk létfontosságú helyszínétől.

  Tény, hogy a Beatles éppen ekkor készítette legjobb nagylemezük stúdiófelvételeit, és sokszor lehetett látni, hogy holtfáradtan, beragadt szemekkel küzdik át magukat egyik számról a másikra. De ez mégsem nyújthatta ugyanazt az élményt. A Beatles többé nem volt látható, nem lehetett úgy figyelemmel kísérni őket, mint korábban.

  Valószínűleg ezért történhetett, hogy az 1960-as évek vége felé terjedni kezdett az a teljesen abszurd és kárörvendően üdvözítő szóbeszéd, hogy Paul McCartney meghalt. Hogy egészen pontos legyek: Paul McCartney 1966 novemberében egy autóbalesetben életét vesztette. A pletyka burkolt célzásai, miszerint vajon ki játssza a With A Little Help Of My Friends és a Penny Lane című számok fantasztikus basszus szólamait, és hogyan lehet, hogy rejtélyes utódjának pont olyan a hangja, mint Paulé, elég nyilvánvalóak voltak.

  Ha feltételezzük, hogy Paul McCartney él és virul – ami eléggé ésszerű feltételezésnek tűnik -, akkor a korai halálával kapcsolatos úgynevezett „bizonyítékok” elemzésével nemcsak a félelmetes méretű Beatles-mániáról, de az őrült ’60-as évekről is képet kaphatunk.

  A történet feltehetően Amerikából, egy egyetemi lap hasábjairól indult. Nem sokkal később egy kisvárosi rádióállomás műsorában is felbukkant és végigsöpört az Egyesült Államokon.

  A feltételezett autóbaleset egy másik, hasonló balesetről szóló híren alapult, amely éppen ekkoriban történt. A baleset két halálos áldozata közül az egyik egy sötét hajú fiatalember volt. Annyira összetört, hogy nem lehetett azonosítani.

  A másik dolog, amely miatt a szóbeszéd hihetővé, az a McCartney hasonmás verseny volt, amelyet a Beatles 1966-ban tartott meg. Ez persze felvetett egy bizonytalan és nyugtalanító – az ártatlannak tűnő verseny vajon csak álca lett volna, miközben a halott basszusgitáros utódját keresték? Akkor ez hihetőnek tűnt, különösen, amikor napvilágra került, hogy sohasem hirdették ki a verseny győztesét.

  A keringő hírek szerint egy skót fiatalember, bizonyos William Campbell vette át McCartney helyét, és ő játszott az együttes 1966 után megjelent lemezein is. Az élő fellépésektől is azért zárkóztak el, mert így senki sem jöhetett rá, hogy csak Paul hasonmása van közöttük.

  A legvadabb pletykák őrült következtetései nem álltak meg ennél a pontnál. Így keletkezett az a történet, miszerint a Beatles annyira megbánta, hogy becsapta a rajongóit, hogy a ’60-as évek vége felé a lemezek borítóira és a dalszövegekben nyomokat rejtettek el. Ezek a nyomok, ha megfejtették és összevetették őket, egyértelműen és vitathatatlanul bebizonyították, hogy Paul McCartney meghalt. Ez volt az elmélet.

  Nyomokat persze az olyan régi dalokban is találtak, mint a Yellow Submarine. 1966-tól kezdve ezt a dalt enyhén kétértelműnek tartották: a gyermeteg dalszöveg sorai egyes vélekedések szerint John Lennon egyik leglelkesebb kábítószerről szóló dalát rejtik. Ami a Paulról szóló pletykákat illeti, a hírek szerint a dal egyik pontján Lennon felkiált: „Paul homokos”, aminek köszönhetően olyan hatalmas méretű rágalomhadjárat indult McCartney ellen, hogy a rajongói akkor érezték magukat jobban, amikor úgy tudták, hogy „csak” meghalt.

  További két, a dalokban is található „nyom” is táplálta a szóbeszédet. Az egyik elég magától értetődő volt: az A Day In The Life című dal egyik sora így szól: „egy autóban lőtte fejbe magát”. Ma már sokan úgy gondolják, hogy ez a sor Tara Browne-ra, a Guinness-vagyon örökösére utal, aki pont azelőtt halt meg egy autóbalesetben, mielőtt a dal felvétele megkezdődött volna.

  A másik nyom már sokkal homályosabb és bizonytalanabb az előzőnél. A Strawberry Fields Forever végén a hosszú lecsengésben kétségtelenül elhangzik egy mondat, ami állítólag így szól: „Eltemettem Pault.” Mások azóta is azt bizonygatják, hogy Lennon azt mondja: „Eperszósz.” Utóbbi a dal címét és témáját is figyelembe véve sokkal hihetőbbnek hangzik.

Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band album előborítója

A többi bizonyíték azoknak a nagylemezeknek a borítóján található, amelyeket a Beatles 1967 és 1969 között adott ki. Ezek közül az első, a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band, egy lenyűgöző pop-arts freskóval büszkélkedett, amely mely akkor halott hírességeket és politikusokat ábrázol, a sokaság előtt pedig ott látható a négy Beatles-tag, Paul szemben áll velünk, a többiek kicsit felé fordulva. Ha közelebbről szemügyre vesszük, megláthatjuk azt a virágfüzért, amit egy basszusgitár alakjában rendeztek el. Ha pedig rábandzsítunk a virágokra, hát nem egy PAUL felirat tűnik elő? Ez pedig azt jelenti, hogy McCartney léte megkérdőjeleződött. A borító elején látható képen Paul feje mögött egy felemelt kéz, nyitott tenyér látható, amely a halál szimbóluma valahol keleten. A hátsó borítón mindenki szemben áll, kivéve Paul McCartney, aki háttal. De a minden kétséget kizáró bizonyíték: a lelkes teoretikusok izgatottan hívták fel a figyelmet a lemez belsejében található füzet borítójára, melyen az egészségtől majd’ kicsattanó basszusgitáros egy olyan jelvényt visel, melyen terhelő bizonyítékként ott virít a nagybetűs OPD felirat. Jelenthetnének ezek a betűk bármi mást, mint hogy Officially Pronounced Death, azaz Halottként Hivatalosan Elismert?

  Igen: Lehet akár az ontariói rendőrség rövidítése is, akiktől a kitűzőt kapta.

  

Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band album hátborítója

Magical Mystery Tour album előborítója

A pletykagyártók nem rettentek el semmitől. A Magical Mystery Tour című nagylemezen megjelenő rozmár-szimbólumban is a halál megfelelőjét látták, abból az okból kifolyólag, hogy az Alice Csodaországban című könyvben néhány osztriga megöl egy rozmárt. És persze ismét ott van a felemelt kéz McCartney feje mögött. Kétszer is megtalálható a kísérő füzetecskében.

Abbey Road album előborítója

Azonban az Abbey Road lemezborító volt az, ami az igazán találékony, pletykaéhes embereket őrületes kreativitásra késztette. A Beatles négy tagja éppen keresztülvonul az észak-londoni Abbey Road egyik zabráján, ami a hozzáértő megfigyelőket egy temetési menetre emlékeztette. John Lennon, aki a menet elején talpig fehérben megy, szimbolizálja a papot. Lennon ekkor már elég alaposan buddhizmus, illetve a keleti filozófiák felé fordult – a fehér ruházat arrafelé a gyász színe. Mögötte Ringo, fekete ruhába, ő képviseli a koporsóvivőt, majd Paul, aki mezítláb van, ráadásul az egyetlen, aki fordítva lép. A mezítlábas temetés ősi szokás volt a brit szigeteken. Leghátul pedig George, aki a farmeres öltözékkel a végső temetői alkalmazottat hivatott szimbolizálni. A sorrend tehát: pap – koporsóvivő – hulla - sírásó.

  A baloldalon parkoló fehér autót is fontos nyomként értelmezték. Rendszámának egyik része ez: 28 IF. A rendszámot állítólag az eredeti 3 Beatles-tag cseréltette ki a borítón láthatóra. Buzgón – ám helytelenül számoló – matematikusok kiszámolták, hogy az Abbey Road megjelenésének évében McCartney életkora pontosan ennyi lenne: 28, ha (IF) élne. Egyébként, mivel 1942-ben született, valójában 27 éves lett volna. De aztán eszükbe jutott, hogy a Beatles beleásta magát a keleti miszticizmusba, és az ottani vallások szerint mindenki egyévesnek számít már akkor, amikor megszületik. Így hirtelen értelmet nyert az eszmefuttatás. A borító jobb oldalán, fentebb látható egy fekete rendőrségi furgon, ami nem más, mint egy hullaszállító. A hátsó borítón a falon kilenc kör alakú bemélyedés látható. Ha egyetlen vonallal összekötjük őket, egy 3-as számot kapunk, nem beszélve a Beatles-név  mögött fény-árnyék mintáról, amely egy koponyát ábrázol, kiadva a Beatles: 3tag+egy halott kombinációt.

Abbey Road album hátborítója

Ironikus módon a nyomkeresők nem vették észre a leginkább szembetűnő és megdönthetetlen bizonyítékot. A White Album első számának, a Back To The USSR fokozatos elhalkulása közben egészen tisztán hallható, amint John Lennon a következőt mondja: „Itt van, Yoko, fogd meg ezt a basszusgitárt. Paulnak úgysem lesz rá szüksége ott, ahová készül.”