Bíbor Keszkenő (2012)

Akinek a kézfejét elrejti a bíbor keszkenő,

Az a lány a mindig távolba révedő.

Illatos boróka hegyétől kiserkenő,

Ifjú szívem kora ellenére már félig-meddig őszülő.

Az a lány a puritán szépségével ölelő,

Vonzó természetű, néha ki nem mondott érzelmeken merengő.

Boldogságot üldözve olykor megpihen az elmenő,

Be nem teljesült szerelem hamvaiban elmerülő.

Elfeledettnek hitt érzelem magammal szembe jön,

Az a lány kékesfekete színű Pokolként mozdít valamit lelkem rejtekéből.

Könnyekben ázó küzdelembe menekülő,

Vérző szívvel előtted álló ifjú, ki álomba szenderülő.

 

Az a lány, kinek tekintetét elrejti a besárgult szemfedő,

Vágya szülte akarata madárfiókaként messzibe libbenő szerető.

Ahol a szerelem pillére mállik és az emlékezet örök,

Az Ő arcképe már évek óta az emlékezetemben dübörög.

Aki mellé néha álmaimban leülök,

Az a lány a soha el nem jövő.

A verset írta: Szabó Koppány (2012.04.06-07.)