Éjfekete Lázálmok (2003)

Szárnyaim nincsenek,
De mégis szállok az Űrben,
Idefent a levegő hideg,
A Föld légterébe kerülök,
Megdermedt végtagjaim felolvadnak a Nap melegétől.

A Csillagok is egyedül vannak,
Ugyanolyanok mint én: Magányosak,
A Hold felé közeledek, amely hatalmas,
Szemeimben a Félelem lobban lángra,
Mikor a Hold gonosz tekintetét meglátom.

A Hold gonoszan rám nevet,
Szemeiben a düh vibrál erősen,
Kezeimet arcom elé teszem,
Félelem lüktet szívemben,
Itt ér véget életem.

Vagy mégsem?
Elveszem arcom elől kezeimet,
S rémülten veszem észre,
Mindaz , amit eddig láttam,
Egyszerűen csak a képzeletem játéka.

Verejtékesen felülők az ágyamban,
Homlokom égeti a tenyerem,
Az egészet csak álmodtam,
Éjfekete Lázálmok karcolták idegeimet,
Északi Sötét Dimenziók.

Spirituális Fekete Dimenziók,
Éjfekete Lázálmok,
Bármerre nézek nem találom,
Az Űrben egyedül vagyok,
S álmodom...


A verset írta: Szabó Koppány (2003)