Az Öregember Halott Gyermekének Versei (2004)

Tartalom :

    Az Öregember elkezdi a történetet ...

  1. Az Öregember És A Fekete Rózsa - a kárhozat gyermekének születése

    A történet folytatódik a Kárhozat Gyermekének szemszögéből...

  2. Örök Magány, Örök Szomorúság, Örök Megaláztatás, Végtelen Út

  3. Az Élet Foglya

  4. Az Eltorzulás Perce

  5. Várom A Halált

  6. Utazás Egy Lélek Körül - halott szív egy halott világban

  7. Játék A Húgommal - én meghaltam, de ő még mindig játszik velem...

    A kislány rádöbben az igazságra, a történet folytatódik az ő szavaival...

  8. A Fájdalom

  9. Szomorú Ember

    A Kárhozat Gyermeke Üzen a nagyapjának, s folytatja a történetet...

10. A Halott Fiú Üzenete

11. A Halál Ölelése

12. Bocsánat Nélkül - a találkozás

Az öregember elkezdi a történetet...

Az Öregember És A Fekete Rózsa - a kárhozat gyermekének születése

Sötét erdő rejtekében fénylik márvány koporsóm,

Melyet megóv az Arkangyalok éneke, egy fekete rózsa, mi okozta halálom.

Tépd le a virágát, tövisével sértsd fel hófehér bőrödet,

Előzd meg a szodómia halálát; véredet csöpögtesd koporsóm fedelére.

S én feltámadok, egy új testben eléd állok,

Immáron Gábriel vagyok, az arkangyal, öregember képében, ki megszenteli világod.

Halálod napján eljövök érted, lelked elvezetem az öröklét kapujába,

Farkas-lelkem nem éhes, nem kell félned, csak temesd magadba azt, mi halálod okozta.

A fekete rózsa újra bimbózik, ismét megszületnek a gonosz lelkek,

Lelkünk az asztrál-gépben örökké nyugszik, egykor angyal voltam de most ördög leszek.

S mint rút, gonosz lélek, elvezetlek a Purgatórium elé,

A pozitív érzést kiégetem belőled, nem lesz többé öröm, nem lesz többé vidám emlék.

Te is rossz leszel, lelked már csak üres űr, sötét szívedben virágzik a negatív érzés,

S majd mi ketten a perverzió birodalmában szeretkezünk, testem ivadékából a fekete rózsa gyökere majd benned él.

Ütőered felvágom, spermámat összekeverem véreddel, s megisszuk azt egy kristály pohárból,

Ezáltal idővel megszületik a Kárhozat Gyermeke...

A történet folytatódik a Kárhozat Gyermekének szemszögéből...

Örök Magány, Örök Szomorúság, Örök Megaláztatás, Végtelen Út

A szívem teljesen megvan fagyva - sohasem érezte a szeretet lángját,

Testemet kihűti a jégmezők fagya - sohasem éreztem ömleni izzó lávát,

Végtelen utamon az örök magány kísér.

Éreztem az emberek undorát - sohasem értettek meg,

Éreztem , hogyha elhagyom őket  sohasem fognak keresni engem,

Végtelen utamon az örök szomorúság kísér.

Éreztem, mikor a gyerekek kinevettek engem - sohasem értettem, hogy miért,

Ostoba, bolond kölykök egy ország előtt aláztak meg - tudtam , ha elmegyek senkinek sem fogok hiányozni,

Végtelen utamon az örök megaláztatás kísér.

Az Élet Foglya

Öreg, romos ház sötét belsejében kirajzolódnak börtönöm körvonalai,

Egy könyörtelen világ hideg padlóján fekszem én, várom, hogy kiszabadíts.

A dohos szag lebénítja agyam, a  magány megmérgezi szívem,

Egyetlen társaim patkányok s férgek, megőrültem, most már elmúlt a Félelem.

De a Remény apró szikrája még éledezik, fel-fel lángol bennem,

Odakint a sárga leveleket szél kavarja, közeleg a tél, de még szereteted megmenthet.

De te nem keresel engem, idegen gyermeket ölel kezed,

Szívemet elpusztítja az enyészet, olyan vagyok, mint amikor a rózsa elhervad.

Téged nem érdekel a halálom, sikolyom az égbe száll,

Mert rájöttem: fogoly vagyok; meghalt a remény, nincs tovább...

Az Eltorzulás Perce

Ahányszor csak sírásra késztetem a húgomat, egy angyal leesik a Mennyből és meghal. Pedig én nem vagyok féreg, csak egy fiú, aki az öngyilkosság királyát játssz. S amikor Isten vagyok, körülöttem mindenki meghal. 
  Idővel én is meghalok, de a félelem bennem tovább él. Hiányzik a fájdalom, hiányzik a remény, hiába menekülök a sötétség elől.

  Megölöm magam, mert a gyermek, akit annyira szeretek nem más, mint a bennem szunnyadó félelem, amely bármikor kitörhet belőlem .

  Imádkozom a Lelkem üdvösségéért, imádkozom a bennem lakozó félelem nyugalmáért. És imádkozom egy szebb jövőért, ami csak egy álom marad .

  Már tudom, hogy ez az eltorzulás első fázisa. Hiszen tisztalelkű gyermek voltam, de később eltorzultam, sűrű

véremmel a testemet mostam, miközben a bocsánatért esedeztem.
  A testemben érzem az ürességet, a lelkemben érzem az enyészetet.

Várom A Halált

Minden nap csak arra gondolok, hogy eljönnek értem az angyalok,

Ma még köztetek vagyok, de holnap oly' távol...

A fájdalom egyre erősödik, várom, hogy jöjjön valaki,

S magához vegye lelkem, de nem jön, senki sem jön értem!

Várom a halált, várom a halál segítségét,

Lázasan próbálom hallgatni minden szavát, várom a halál segítő kezét.

Hátrahagyom őket, de lesz valami, amire rátalálok,

Látom az arcukon: már tudják, hogy hogy örökre elmegyek, de őket ez nem érdekli...

De bárhol is érjen véget az életem, érzem, tudom, hogy még találkozunk,

Várok valakit, aki elfogja venni lelkem, de nem jön, senki sem jön!

A hangja megnyugtat, pillantása őszintébb ezernyi szónál,

Vaskos keze a kaszát fogja, a halál utáni vágy újra és újra kitör belőlem, s Ő hirtelen lecsap ...

Utazás Egy Lélek Körül - halott szív egy halott világban

Lehunyom a szemeimet, érzem az ürességet,

Testemet elhagyja a Félelem, hosszú útra indul most a Lelkem.

Egy teljesen új világ terül lelki szemeim elé, amerre csak nézek jéghegyeket és patakokat pillantok meg,

A patakokban nincs víz csak vér, itt minden csupa titok, hova tévedtem?

Ahogy megyek, lábaim alatt ropog a hó, itt nincsenek növények, csak kiszáradt fák,

Fejem fölött hirtelen elsüvít egy fekete holló, még nem tudom, hogy mi vár rám.

Lábaim a földbe gyökereznek, amint megpillantok egy befagyott szívet, amely már nem is dobog,

Kétségbeesetten veszem észre: amit eddig e kísérteties helyen láttam, az Én magam vagyok...

Játék A Húgommal - én meghaltam, de ő még mindig játszik velem

Húgocskám , játsszuk el,

Hogy én elbújtam és soha nem találsz rám,

Nagyon messze megyek,

De álmaidban visszatérek én.

Most örökre elmegyek,

Soha többé nem fogsz látni,

Csak a képeken , de ott leszek az emlékezetedben,

Álmaidban visszatérek én.

Én meghaltam,

De Ő még mindig játszik velem,

Azt hiszi , hogy elbújtam,

Még mindig keres engem, de nem talál.

Kimegy a rétre,

Éjszaka az erdőben barangol s keres engem,

S közben fájdalmasan zokog,

A nevemet kiáltja,

Azt hiszi, hogy előjövök...

A kislány rádöbben az igazságra, a történet folytatódik az ő szavaival...

A Fájdalom

Mit csináljak a Fájdalommal? Elszaladok, de Ő követ engem. Nyiss ki és tépj fel, olyan dolgok vannak belül, amelyek ordítanak és üvöltenek. A Fájdalom még mindig gyűlöl engem. Mint egy átok, egy elkóborolt gyermek, akit egyszer megetettél és most itt marad veled. Ezért tépj fel, de vigyázz, mert a dolgok ott belül nem veszélytelenek. A kosz még mindig bemocskol engem. Megragad, bemocskol, gyűlöl és megátkoz téged, ezért tartsál szorosan. Vérével itat és húsával etet, ezért tartsál szorosan. 
  Mond meg, miért pont engem választottál? Nem akarom, hogy bemocskolj, nem akarom, hogy megfogj. Feltépem magam és kiüldözlek, senkinek sem tudsz többé fájdalmat okozni. 
  A félelemtől még mindig reszketek.

Szomorú Ember

Szomorú ember itt élt köztetek,

De őt megvetettétek,

Szomorú ember mindig csak segített,

De segítségét senki sem becsülte meg.

Szomorú ember szívét összetörtétek,

Állandóan kinevettétek,

Szeretteit mind elvesztette,

Senki sem maradt a szomorú embernek.

Szomorú ember hosszú útra ment,

Találkozásunk a Halál Völgyébe vezet,

Te nem kérdezel, és én hallgatok,

Úgy érzem, hogy megbolondulok.

Amikor még szerette őt mindenki,

Amikor még kérték az emberek a segítségé,

De aztán megutáltátok,

S segítségét visszautasítottátok.

Megbántottátok, s most már megbántátok,

A szomorú embert visszahoznátok,

De sajnos ezt már nem lehet,

Mert Ő már örökre elveszett.

Szomorú ember hosszú útra ment,

Őt már semmi sem érdekelte,

Bosszúra esküdött fel,

De ígéretét nem tartotta be.

A szomorú ember ...

A Kárhozat Gyermeke üzen a nagyapjának, s folytatja a történetet...

A Halott Fiú Üzenete

A Csendben születtem, a Csend, mely oly végtelen. A legjobb barátom egy tökéletes koncert, túl sokat éltem már, túl sokszor haltam meg, a szívem csak egy otthont szeretne... Nem engedted, hogy szeresselek, ez olyan rosszul esett nekem amikor belenéztem fáradt, vén szemeidbe. Az arcom egy kopott festmény, a hangom egy haldokló zene, engem már senki sem szeret ... Soha ne járj ki a síromhoz, ne hozz vörös rózsát, s ne sirass. A halk, mélyen búgó zene lett a menyasszonyom és egy Vágy mely örökké kísért az éjszakában. Mert velem van valaki, velem van egy szűz. A reményt soha nem lehet feladni , meghaltam egy csodálatos kertben és most ott vagyok, ahol nincs Isten..

   Ott álltál felettem a hideg pincében, lenéztél rám, figyelted kínoktól remegő, haldokló testem. Emlékszem minden szavadra. Emlékszem Halálom napján a mosolyodra, nem sírtál, könnycseppeket sem hullajtottál. Gyűlöleted erőt adott és halálom után visszatérek hozzád... Csak egy szép otthonra, egy szerető öreg, fáradt szívre vágytam. De helyette téged kaptalak... nagyapám! 
Most már egy régi, poros zongora írja életem, melyen te játszol s akaratod ellenére életet lehelsz belé. Megtanítasz legyőzni a Félelmet, túl régóta várok a bosszú pillanatára, sajnálom ... Az időd lejárt, eljövök érted, magammal viszem könyörtelen Lelked. Egy magányos lélek, egy elveszett lélek, csak ennyi leszel! Érzés a semmiben, egy elfelejtett kérdés ...

A Halál Ölelése

Betegen fekszik nagyapám az ágyában, tudja, hogy meghal. Már hallja a hangom s lépteim. Ágya mellett szerettei állnak, 'kik könnyeket hullajtanak érte. Már Ők is tudják, hogy elhagyja őket. Egy hosszú útra indul nélkülük. Teste a Fájdalomtól megfeszül, érzi az elviselhetetlen kínt, érzi, amint átölelem és magammal rántom a sötét mélységbe. A Mennyország kapui becsukodnak előtte, szárnyai lerohadnak testéről, elveszti azokat, akárcsak Ikarosz és lezuhan a Pokol tornácára. Eközben a földön a családja fekete ruhát ölt, ágya mellett egy öreg pap áll, lelke üdvösségéért mond imát .

Bocsánat Nélkül - a találkozás

Feküdj ide mellém,

Mond el, hogy mit tettek veled,

Mond ki azokat a szavakat,

Melyeket hallani akarok,

Hogy elűzhessem a Démonaimat.

Most még zárva az ajtó,

De feltárul, ha őszinte vagy,

Ha képes vagy megérteni engem,

Akkor én is megértelek téged,

Csak légy őszinte , nagyapa.

Feküdj ide mellém ,

A borús ég alá ,

A koromfekete nappal ,

A sötétlő éjszaka ,

Mindkettőnket lebénított .

Az ajtó résnyire nyílik ,

De nem tör be rajta Napsugár ,

A fekete szívét még sötétebbre sebesíti ,

De nem tör be Napsugár,

Nincs Napsugár!!!

Feküdj ide mellém,

Mond el, hogy mit tettem,

Hogy miért vagyunk itt,

Az ajtó újra zárva van, mint ahogy a szemeid is,

De most már tudom az igazságot!

Amit éreztem, amit tudtam,

Mind elfelejtettem,

Fogd ezt a kulcsot,

És temesd magadba,

Mert neked sem bocsátottak meg, nagyapa...

A verseket írta: Szabó Koppány (2004)