Hangtalan lopakodás, fekete-komor város falába kapaszkodván,
Leselkedik egy fiatal fiú, kinek szívében féltékenység tombol,
„Megbízom benned kedvesem!” - elfeledett ígéret immáron tovaszáll,
S leselkedik a selyemruhában ékeskedő lány után, ki az utcán sétál, távol már,
Egy férfi társaságában vidáman nevet; de…- hirtelen hátra néz, érzi a leselkedő szempárt.
Megcsalt fiú a fal mögé bújik, kis idő után kikukucskál,
De a lányt elnyelte a város zsúfoltsága, csak az illatát fújja felé a szél,
Gyorsan zakatoló, fájó szív gonosz tervet forral, míg tart az „utazás”,
Mily szép lenne egy átszabott nyak… megcsillan egy gondosan megmunkált kés éle,
Szerelemből gyűlölet, tiszteletből megvetés… nyikorgó ajtó jelez: valaki megérkezett.
Belép a fiú a lány szobájába, s ő ott fekszik bársony párnák között,
Meztelen testét bársony paplan elrejti, ablakát bársony függöny takarja,
Halk nesz, kinyíló szempilla a fiúra mered, mosoly, szerelmes szó – ez rejlik e nő mögött,
Kihasznált fiú, zokogó szerelmes szív, kabátja alól kés kúszik elő, - végső pillanat,
Kés éle átöleli a lány nyakát, testét simogatja – erről mesél a véres bársony elbódító illata.
A verset írta: Szabó Koppány (2007)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése